2015. augusztus 26., szerda

Dove Summer Glow bőrtápláló testápoló önbarnítóval - teszt




Amikor elmúlik a strandidő, nem árt kicsit rásegíteni a halványuló barnaságra. Én szoliba nem járok, de az önbarnítókkal már próbálkoztam. Illetve csak eggyel, de büdös is volt, a barna helyett inkább sárgás színt adott, azt is foltosan. Azt hiszem, ez általános probléma az önbarnító krémeknél, régen kipróbáltam azt is, hogy az önbarnítót testápolóval elkevertem, így egyenletesebb lett a hatás.

Azóta már megjelentek a "gyárilag kevert" önbarnítós testápolók is, mint pl a Dove Summer Glow.
A Dove testápolókat imádom, szuper az illatuk, jól hidratálnak, ezért választottam tőlük ezt a fajtát is. Itt azonban nem volt ennyire egyértelmű az imádás.

A csomagoláson az áll, hogy napont körkörös mozdulatokkal masszírozzuk be az egész testet, hagyjuk beszívódni, mielőtt felöltözünk, majd mossunk kezet.

A barnító hatásával elégedett vagyok. A normál-sötét bőrre valót szoktam venni (legalább hármat elhasználtam már, ha nem többet), egy használat után is látszik másnapra az eredmény. Bár javasolt, én nem szoktam testradírozni előtte, ha tényleg odafigyelek, hogy mindenhova kerüljön, akkor nek lesz foltos a bőröm. Van egy enyhén sárgás színe, de mivel alapvetően nem hófehér a bőröm, egészen természetes a végeredmény.
Bekenés után tényleg moss kezet, különben az ujjak találkozásánál sötétbarna leszel, a tenyereden meg sárga :)
Azt még nem vettem észre, hogy ruhámat befogta volna - bár már hallottam ilyen tapasztalatokat -, lehet, hogy ez csak annak köszönhető, hogy sötét ruhákat hordok. Viszont a törölközőmet többször befogta, érdemes óvatosabban törölközni, nem dörzsölve, inkább "tapogatva". Különben is erősebb dörzsölés hatására foltokban jön le a barnaság.
Úgy vettem észre, hogy nem jó belőle sokat - minden nap - használni, úgy valahogy egy vastag réteg lesz a bőrön, ami aztán tényleg foltosan kopik. Nekem a kb heti kétszeri kenegetés vált be, így a szín egyenletes lesz.

Bár bőrtáplálónak nevezik, ezt a hatást én kevésbé veszem észre, mint a normál Dove testápolóknál, inkább csak barnításra használom. Ez nem is szívódik be olyan jól, kissé ragadós marad, ami nem túlzottan kellemes.

Aki szagolt már önbarnítót, az tudja, hogy van egy jellegzetes szaguk, konkrétan írtó büdösek. A büdösségi skálán a Dove jobb helyezést ért el, tényleg próbáltak javítani rajta, de ezzel együtt sem szeretem magamon érezni. Ha eszembe jut, akkor zuhanyzás előtt 1-2 órával bekenem magam, annyi idő alatt beszívódik és a zuhanyzás után nem érezni a szagot. De ha nem így jön össze, és ha kissé melegem van, akkor tényleg inkább eltávolodnék magamtól :D Nem tudom, "kívülről" mennyire érezhető, lehet, hogy nem ennyire tragikus, de szerintem semmiképpen nem kellemes.

A flakonban 250 ml van, a krém vége sajnos nem igazán üríthető ki a dobozból.
Beszerezhető a drogériákban, ára 1000-1200 Ft körül mozog.

Bár vannak negatívumai, mégis egész jónak találom, többször újra vásároltam.


Vélemény: 3,5 *


Te próbáltad már? Bevált? Újra vásárolnád?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése